#Magyar Reklámszövetség

A netadó után a reklámadóból is kihátrálhat a kormány
 

A netadó után a reklámadóból is kihátrálhat a kormány

Nem ért célt a reklámadóval a kormány: az RTL nem hátrált és Brüsszel segítségét kérte, a kormánykritikus híradója pedig egyre népszerűbb. A Google és a Facebook tesz a magyar törvényekre, viszont a magyar ügyfeleik belefulladnak a papírmunkába. Ráadásul felgyorsult a reklámok áramlása a két multinacionális óriás felé, aminek a hazai médiacégek isszák meg a levét. Már a kabinet is felismerte, hogy elrontotta a törvényt, ezért a hvg.hu információi szerint vissza akar táncolni a reklámadóból. Jövőre a korábban tervezettnél egyébként is kevesebb pénzre számít a médiaadóból.

M. László Ferenc M. László Ferenc

A reklámadó a kezdet, jöhet a második csapás
 

A reklámadó a kezdet, jöhet a második csapás

A reklámadó bevezetése csak az első lépés a médiapiac felforgatásában. A hvg.hu több forrásból is úgy értesült, rövidesen újabb törvény kerülhet a parlament elé, amely a piac független szereplőit hozhatja súlyos helyzetbe. Akárcsak a reklámadó, ez a tervezet is főleg az RTL Klubot érintené. A reklámadó a Fidesz-közeli médiabirodalomnak is kellemetlen, ám az új törvényre forrásaink szerint már felkészültek a cégcsoport vezetői.

MLF MLF

Tiltakozás: 15 percre elsötétül a TV2 és az RTL Klub
 

Tiltakozás: 15 percre elsötétül a TV2 és az RTL Klub

A reklámadó tervezete ellen 15-15 perces elsötétítéssel reagál a két legnézettebb csatorna. A Magyar Reklámszövetség tiltakozásra szólítja a média szereplőit. A két országos kereskedelmi televízió akciójához a HírTv is csatlakozik, ha minden igaz.

hvg.hu hvg.hu

A megölt Bencével reklámozzák a GPS-t
 

A megölt Bencével reklámozzák a GPS-t

Egy olvasó hívta fel a Blikk figyelmét arra a honlapra, ahol olyan nyomkövetőt reklámoznak a Kaposvár közelében megölt 11 éves kisfiúval, Szita Bencével. A cég hirdetése szerint az eszközzel minden percben figyelemmel lehet kísérni, hogy a gyermek merre csatangol.

hvg.hu hvg.hu

A BKV megsértődött, a Suzuki-kereskedő visszakozott
 

A BKV megsértődött, a Suzuki-kereskedő visszakozott

Az egyik Suzuki-kereskedő a BKV nehéz helyzetére alapozta hirdetését, amit a közlekedési társaság nemtetszése miatt hamar levettek. A Suzuki Háznál arról, hogy miért ezzel a poénkodással csábították a vevőket, nem nyilatkoztak.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta


Reklámadó: Hidegzuhanyként érte a szakmát Orbánék új sarca
 

Reklámadó: Hidegzuhanyként érte a szakmát Orbánék új sarca

A Magyar Reklámszövetség tavaly és idén is tárgyalt a kormánnyal az iparágat érintő esetleges új adókról, de a szakmai szereplőket semmilyen módon nem értesítették, hogy mi van készülőben. A kieső bevételre adott válasz a médiacégektől csak a munkahelyek megszüntetése, valamint a magyar nyelvű tartalomelőállítás visszafogása lehet. A szervezetek közleményükben azt állítják, hogy "a kommunikációs iparág a nemzetgazdaság motorja".

hvg.hu hvg.hu

Minimálisan, de növekedett a reklámpiac
 

Minimálisan, de növekedett a reklámpiac

0,6 százalékos, minimális növekedéssel zárta a 2013-as éveket a magyarországi reklámpiac. A növekedés nagy részét a rádiós és az internetes reklámok tették ki, csökkent viszont a tévés és a nyomtatott sajtóban megjelenő hirdetések piaca.

MTI MTI

Milliárdokat termelő ötlettel állt elő Lázár
 

Milliárdokat termelő ötlettel állt elő Lázár

Megint elővette a kormány a reklámadó ötletét egy keddi tanácskozáson, ráadásul egy olyan felvetéssel állt elő Lázár János, ami egy szaklap szerint jelentős pluszbevételeket jelenthet a Fideszhez közel álló médiabirodalmaknak.

hvg.hu hvg.hu